POPAI Awards 2010


Ez az oldal a POPAI Awards 2010-ről szól, amennyiben az idei, 2013-as esemény érdekli, kattintson ide!

Díjat nyert a Beflex Dolce Gusto displaye

Az EuroShopon megrendezett ünnepélyes díjátadóval 2011. február 27-én lezárult az első POPAI Global Awards verseny. A nemzetközi megmérettetésre 7 POPAI szervezet – Ausztrália és Új-Zéland, Benelux, Észak-Amerika, Franciaország, Magyarország, Olaszország, UK és Írország – által képviselt 12 ország helyi győztesei kaptak meghívást. A világ minden tájáról kiválasztott 30 zsűritag, köztük 3 magyar döntnök – Csík Klára, Merkler Róbert és Tóthy Judit – 5 nyelven, 6 csoportban, 25 kategóriában, online felületen értékelte a pályaműveket. A nevezettek fotóit az EuroShop POPAI Village területén több tízezer szakmai érdeklődő tekinthette meg.

– Az első ilyen típusú nemzetközi verseny megrendezése hűen tükrözi a POP szakma iránti elkötelezettségünket és tovább erősíti a POPAI vezető szerepét a Marketing at Retail területén. – mondja Tom Harris, a POPAI Global szervezeti fejlesztésekért felelős igazgatója.

Végül 23 díj került kiosztásra (lásd alábbi prezentáció), ahol Ausztrália és Új-Zéland tarolt, hiszen 9 kategóriában bizonyultak a legjobbnak. Észak-Amerika és az Egyesült Királyság 5-5, Franciaország 3 díjjal távozhatott. Ebben a rangos mezőnyben külön dicsőséget jelentett, hogy 1 díj Magyarországra került! Az itthoni mezőnyben is abszolút győztesként végzett Beflex: Nescafé Dolce Gusto kávéfőző display kapta a rendkívüli elismerést.

Kattintson a képekre a nagyobb méretben való megtekintéshez!

» Angol nyelvű sajtóközlemény
» Angol nyelvű prezentáció a győztesekről
» A Trade magazin cikke az eseményről

Első magyar POPAI Awards eredmények

A Business Days konferencia 3 napján (Tapolca, 2010 szeptember) tekinthették meg életnagyságban kiállítva a konferencia látogatói az Első Magyar POPAI Awards versenyre nevezett pályamunkákat. 82 résztvevő arra is vállalkozott, hogy zsűrizze a látottakat. A tartósak taroltak!

A pályamunkákat körülbelül háromszázan járták körbe, a zsűrizésre pedig főként a személyesen felkért szakemberek – márkagyártó, kereskedő, piackutató és szolgáltató vállalatok vezető szakemberei – vállalkoztak. Szerdán és csütörtökön a POP eszközök leírása anonim módon jelent meg, így a zsűrizőket nem befolyásolhatta a nevezők kiléte. Az értékelés lezárása után, a Gálavacsora alatt azonban már nevesítve kerültek ki az adatlapok, így lehullt a lepel, kiderült, hogy melyik kiállított eszköz kihez tartozik.

Kattintson a képekre a nagyobb méretben való megtekintéshez!

4 díj

A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen a legjobb, legötletesebb kihelyezési eszközök sorakoztak itt fel. Az iskolai osztályzatokhoz hasonlóan 1-től 5-ig kaphatott egy nevező érdemjegyet 7 szempontból, vagyis összesen 35 pontot szerezhetett be egy zsűritagtól.

Az elméleti maximum pontszám 2870 volt, ebből a legtöbbet, 2340-et a Beflex Solution Kft. Dolce Gusto Kávéfőző Displaye kapta, amely a „Kivitelezés és gyártás minősége” valamint a „Design és esztétika minősége” szempontokból is első helyen végzett, így a Non-FMCG Tartós kategória aranyérmese lett. Az összesített versenyben egyetlen ponttal maradt el, így 2339 pontot szerzett a Mobilia-Artica Kft. Digitális Poszter Kuponnyomtatóval jövőbe mutató megoldása. Az eszköz „Technikai koncepció” és „Eredetiség és innováció” szempontból is első helyen végzett, így az FMCG Tartós kategória győztese lett.

A népes FMCG Nem-Tartós kategóriában a D’ArcyAvenue Reklámügynökség Kft. „Egyenesen a kemencéből” Pékáru Displaye kapta a legmagasabb pontszámot, 2161-et, amivel megszerezte a kategóriában az első helyezést. Az Első Magyar POPAI Awards verseny fő támogatója, a Nagel Hungária Kft. különdíját az összességében 2281 pontot elért, „Összhatás és hatékonyság” valamint „Termékhez illeszkedés” szempontokból is első helyen végzett Forma Display Kft. Szamos Padló Displaye nyerte el. Az ünnepélyes díjkiosztóra november 18-án, a POPAI és a TMK közös rendezvényén került sor a BKIK-ban.

A négy díjazott képviselheti hazánkat az Első Global POPAI Awards nemzetközi versenyen Düsseldorfban, a háromévente megrendezésre kerülő EuroShopon, a kiskereskedelem vezető világvásárán.

2010 nevezések

A jelenlegi sorrend a kiállítás és zsűrizés szempontjából kialakított technikai sorrend. Ünnepélyes Díjkiosztó és eredményhirdetés 2010. november 18-án a BKIK-ban, a Trade Marketing Klub ülésén.

Kattintson a megnevezésre további adatok megjelenítéséhez ill. elrejtéséhez. A bélyegképekre kattintva azok megtekinthetők nagyobb méretben is.

Tartós kategóriában


Játszótér installáció
Felhasznált alapanyagok Eur raklap, PVC fólia, borovi fenyő, laminált bútorlap, kötél, habosított PVC, laminált öntapadó vinyl fólia, facsavar
Pályamunka rendeltetési célja Promóciós kínáló display, mely felhívja a figyelmet a Megrendelő országos promóciós játékára, párhuzamosan pedig másodlagos kihelyezésként erősíti a márka pozícióját.
Design és tervezés 2 raklapos alapterületre felépülő áruházi installáció. 6 db szabványos EUR raklap 2x3-as elrendezésben egymásra téve. A kialakított "raklap-sziget" köré nyomtatott raklaptakaró fólia tűzve, tetejére játszótéri hintaállványt imitáló fa szerkezet csavarozva. A faszerkezetre a kiegészítő elemek (hinta, csúszda), valamint a nyomtatott dekorációs részek szintén csavarral rögzítve. A "hintaállvány" alá, a raklapok tetejére a Megrendelő termékei gyűjtődobozaikban piramisszerű elrendezésben kihelyezve.
Vásárló megragadása Az installáció már méreteinél fogva is szembeötlő, de a természetes anyagok (fa, kötél) hangsúlyos megjelenése, valamint maga a megjelenített tárgy (játszótér) önmagában is megragadja a vásárlók figyelmét. Egy kültéren használatos tárgy szinte valósághű megjelenítése - még ha kicsinyített formában is - egy áruházi belső környezetben érdeklődést, kíváncsiságot vált ki a vevőkből. A felhasznált grafikák látványosak, a márka színvilága feltűnő, erőteljes.
Kereskedelmi aspektus A szupermarket hálózat, melyben az installáció kihelyezésre került, esztétikus belső kialakításával teszi kellemesebbé a vásárlást. Az eladótérben használt természetes anyagok (fa állványok, fa dekorációs elemek) közé főbb anyagait és formavilágát tekintve stílusosan illeszkedik az általunk gyártott promóciós eszköz. A kihelyezés kézzel fogható közelségbe hozza a játék nyereményét.
Eredmények Egyértelmű eladásnövekedés mutatkozott, az ötlet és a kivitelezés hozzájárult a márka pozíciójának erősítéséhez.
Kapcsolódó marketingaktivitás TV reklám, újsághirdetések, egyéb POS anyagok
Készítette P.O.S. Almási kft - ITT Produkció Kft. kooperáció
DOVE Men vákuumformázott polctálca
Felhasznált alapanyagok ezüst PS, víztiszta PVC, öntapadó vinyl fólia
Pályamunka rendeltetési célja Bevezetésre kerülő férfi testápoló termékek teljes szortimentjének bemutatása egy olyan POS eszközön, mely méreteiben, kivitelében tökéletesen idomul a dm hálózatában használt állványokhoz.
Design és tervezés Polctálca vákuumformázva, külső kommunikációs felületekre öntapadó vinyl nyomatok kasírozva, polctálca belső részére víztiszta PVC fóliából termékelválasztók rögzítve kétoldalas ragasztócsíkokkal a tálca aljához.
Vásárló megragadása Szemmagasságban került kihelyezésre a gondolavégen lévő állvány felső polcára. A termékekkel feltöltött polctálca rendezett összképét a polctálcára kasírozott matricák emelik ki. A tálcán központi helyet kapott egy tesztertartó rész, mely lehetőséget ad a vásárlóknak egy-egy fókuszba állított termék kipróbálására.
Kereskedelmi aspektus Az üzletláncban használt állvány méreteihez, színvilágához tökéletesen illeszkedik, ugyanakkor formáját és anyagát tekintve díszíti is azt; az állvány legfelső polcára ültetve, a polctálca egyfajta egységet, komplexitást ad a gondolavégen elhelyezett állványnak.
Eredmények A bevezetésre kerülő termékcsoport egységes, egyidejű megjelenítése egy esztétikus kihelyezés formájában élénkítette az új termékek iránti vásárlói érdeklődést.
Kapcsolódó marketingaktivitás TV reklámok, újsághirdetések, egyéb POS anyagok
Készítette P.O.S. Almási Kft.
Dolce Gusto kávéfőző display
Felhasznált alapanyagok Hajlított MDF, opál plexi, üveg
Pályamunka rendeltetési célja Új termék bevezetését támogató eladáshelyi eszköz.
Design és tervezés Formájában és esztétikumában a bemutatott termék (NESCAFE Dolce Gusto / KRUPS kávéfőző) vonalvezetését követő, exkluzív megjelenésű display.
Vásárló megragadása Formájában figyelemfelkeltő, rejtett világítással rendelkezik, prémium alapanyagokból történő kivitelezés
Kereskedelmi aspektus Nagyon figyelemfelkeltő a megjelenése, különösen a gyakran kommunikációs zaj által túlzsúfolt bolti környezetben.
Eredmények A megrendelő visszajelzése szerint a termék bevezetése ezzel a display-jel sikeres volt, új termékvonalak követték ezt a terméket, ez is a fentieket támasztja alá.
Kapcsolódó marketingaktivitás Hostess promóció, kóstoltatás
Készítette BEFLEX DESIGN
Szamos padló display
Felhasznált alapanyagok Acél, polisztirol, polipropilén, habosított pvc
Pályamunka rendeltetési célja Tartós display, többszöri kihelyezésre
Design és tervezés A megrendelő célja; a fiatalabb generáció elérése Konstrukcióban: a display "feles feltöltése", változtatható facing képpel
Vásárló megragadása Több tervből (display és kommunikáció) ETresearch (eye & emotion tracking) módszerrel az adott célcsoport tesztelésével a leghatékonyabb megoldás kiválasztása. A desingn fiatalosabb formavilága, a kommunikáció egyszerű (kevés figyelmet elvonó részlete), gyors észlelést eredményez
Kereskedelmi aspektus A display méretei tetszőleges kereskedelmi egységbe történő kihelyezést tesz lehetővé (1000 m2 feletti) az 1600 mm magasság miatt. A változtatható feltöltési mennyiség nem terheli túl a kereskedőt. A nagy méretű kommunikáció vonzza a tekintetet, és az érzékekre (önjutalmazásra) hat.
Eredmények A konkurenciához képest, erősebb megjelenést biztosított a márka számára.
Kapcsolódó marketingaktivitás Karácsonyi promóció
Készítette Forma Display Kft.
Digitális poszter kupon-nyomtatóval
Felhasznált alapanyagok MDF, EDZETT ÜVEG, ACÉL
Pályamunka rendeltetési célja SZÜKSÉG VAN: egy olyan új információs eszközre, melynek segítségével mozgó képi anyagot felhasználva dinamizáljuk a teret és pontosabb elérést biztosítunk.
Design és tervezés A vásárló közvetlenül a vásárlás helyén találkozik a kommunikációs tartalommal,kétszer annyian nézik meg, 60%-al tovább figyelik és eredményesebb az utólagos márkafelismerés, mint egy hagyományos médium esetében.Lehetőség van lokális marketing adatok gyűjtésére (dinamukus tekintet kontrol rendszerintegráció révén).Periférikus eszközökkel bővíthető, mint pld. AKCIÓS KUPON NYOMTATÓ TERMINÁL.
Vásárló megragadása Agyunk és tudatunk számára a periférikus látómezőben tapasztalt megmozduló képi és szöveges megjelenítés hatásosabb, mint ha csak egy statikus print lenne, így figyelmünket lekötve az információ jobban és hosszabb távon rögzül a szemlélőben. Mérete és 2xHD felbontása révén közelről is látványosan informatív, az embereket magával ragadja, lelassítja őket, ahogy az információk megjelennek.
Kereskedelmi aspektus A vásárló közvetlenül a vásárlás helyén találkozik a kommunikációs tartalommal, mint pld. bevezető TERMÉKÚJDONSÁGOK, AKCIÓK, üzletlánc SAJÁT TERMÉKEI, KUPONOS akciók, vagy a legjobb NAPI TOP10 AJÁNLAT.
Eredmények MANAPSÁG: információs társadalmunkban a bennünket érő reklám és kommunikációs üzenetek nagy mennyiségben zúdulnak ránk ráadásul a kommunikáció iránya egyirányú, sokszor statikus formájú. A kiskereskedelemben fokozódik a verseny, csökken a termékek közti különbség pld. a csomagolás tekintetében, csökken a márkahűség, növekszik az impulzusvásárlás, egyre kevesebb az eladó, növekszik az önkiszolgálás szerepe. Ezt az eszközt kétszer annyian nézik meg, 60%-al tovább figyelik és eredményesebb az utólagos márkafelismerés, és a futtatott tartalom révén a Napi Top10 Akciós ajánlat azonnali vásárlásra ösztönöz, kupon nyomtatóval azonnal érvényesíthető más akció is. Ez az egység raktárkészlet gazdálkodását is segíti.
Kapcsolódó marketingaktivitás ESSEN: RED DOT DESIGN MÚZEUM; ESSEN: DIGITAL SIGNAGE EXPO; FOODAPEST;
Készítette MOBILIA-ARTICA KFT.

Nem-tartós kategóriában


Variációk 3D-re
Felhasznált alapanyagok Polcmegállítók anyaga: habosított PVC, hullámkarton, vikuprop Fém keret anyaga, amin bemutatjuk a polcmegállítókat: acél, vas
Pályamunka rendeltetési célja Figyelem felkeltés, tájékoztatás, vásárlásra ösztönzés
Design és tervezés A hagyományos polcmegállító tovább fejlesztett változata, kiegészítése három dimenziós elemmel.
Vásárló megragadása A polc síkjára merőlegesen kihelyezett eszköz megállítja avásárlók szemmozgását, az eszközön lévő információ pedig segít a vásárlási döntés meghozatalában.
Kereskedelmi aspektus Felhívja a vásárlók figyelmét az akciókra, így nem feltétlenül kell a kereskedőknek az akciókat kiemelni. A termékhez, és ezáltal a polcképhez is illeszkedő eszköz dekorálja a környezetet. Ez az egyik alaptörekvés, amit a hirdetők és az ügynökségek is igyekeznek elérni.
Eredmények Pontos értékesítési eredményekről nem kaptunk információt a megrendelőtől.
Kapcsolódó marketingaktivitás erről nincs információnk
Készítette POS Media Hungary Kft.
3D Pékmester Display
Felhasznált alapanyagok Talp: porfestett kazánlemez Váz: porfestett zártszelvény fém váz Pékmester figura: Köma, ipari tépőzárral erősítve a vázra, 4+0C táblanyomóval nyomva
Pályamunka rendeltetési célja A vásárló becsábítása a pékáru osztályra és a display kosarába helyezett kiemelt termék forgalmának növelése.
Design és tervezés A sztenderd termékajánlatot a pékmester hiteles és kompetens figurája teszi személyes ajánlattá, ennek megfelelően a display fő részei: életnagyságú pékmester figura lapáttal, A/1 tábla termékajánlat plakáttal és termékkínáló kosár.
Vásárló megragadása A szimpatikus lapátos pékmester figura impozáns méretével azonnal megragadja a vásárlók figyelmét, szemkontaktus felvételére és a kiemelt ajánlat megtekintésére ösztönöz.
Kereskedelmi aspektus A display feltűnő, de barátságos színfoltja az eladótérnek, illeszkedik a boltbelső harmonikus kialakításába, nem tolakodó, de megkerülhetetlen, a személyes gondoskodás élményét nyújtja a vásárlóknak.
Eredmények A display kosarába kihelyezett termék eladási mennyisége egy felmért üzletben 63,3%-kal nőtt a kihelyezést követő hónapban (július) az előző hónaphoz (június) képest.
Kapcsolódó marketingaktivitás Komplex POS kampány került kidolgozásra, mely a Pékáru osztályra irányítja a vásárlók figyelmét és hangsúlyozza a helyben sütött pékáruk folyamatosan biztosított frissességét. A kampány elemei: 3D Pékmester Display; "Egyenesen a kemencéből" Display, Zsemlekiadó matrica, Belógó tábla és Árjelző; "Kemence expressz" tábla és Péklapát árjelző.
Készítette D'ArcyAvenue Kft.
"Egyenesen a kemencéből" Pékáru Display
Felhasznált alapanyagok Display: 19 mm-es bútorlap + görgők Nyomat: 4+0 színnel digit nyomott fotóminőségű vinyl
Pályamunka rendeltetési célja A vásárlók figyelmének megragadása és vásárlási kedvének felkeltése a kiemelt ajánlatban szereplő helyben sütött friss pékáru iránt.
Design és tervezés A helyben sütött termékek frissességének hangsúlyozására a display designját és belső formáját egy kemence szájához hasonlóan alakítottuk ki, két oldalról megközelíthetően.
Vásárló megragadása A display tekintélyes méretével és egyedi, téglás kemence grafikájával vonja magára a figyelmet, egyértelműen kommunikálja a termékek frissességét, minőségét és vásárlásra csábít.
Kereskedelmi aspektus Az autentikus kemence design szokatlan jelenség a bolti környezetben, ezzel hívja fel magára a figyelmet, mindazonáltal a pékáru termékkörhöz jól illeszkedik, pozitív asszociációkat kelt.
Eredmények A felmért üzletben a displayhez kihelyezett termékek összesített értékbeni eladása júniusról júliusra 6,5%-kal növekedett.
Kapcsolódó marketingaktivitás Komplex POS kampány került kidolgozásra, mely a Pékáru osztályra irányítja a vásárlók figyelmét és hangsúlyozza a helyben sütött pékáruk folyamatosan biztosított frissességét. A kampány elemei: 3D Pékmester Display; "Egyenesen a kemencéből" Display, Zsemlekiadó matrica, Belógó tábla és Árjelző; "Kemence expressz" tábla és Péklapát árjelző.
Készítette D'ArcyAvenue Kft.
"Egyenesen a kemencéből" Zsemlekiadó matrica
Felhasznált alapanyagok Digitális fotóminőségű vinyl
Pályamunka rendeltetési célja A vásárlók figyelmének a zsemlekiadó termékeire való irányítása, a zsemlék frissességének hangsúlyozása révén azok forgalmának növelése.
Design és tervezés A rendelkezésre álló, beépített zsemlekiadó semleges és egyszerű megjelenését díszítettük fel kemence szájat ábrázoló matricával, mely hangsúlyozza a termékek frissességét, felkelti a figyelmet.
Vásárló megragadása Az áttetsző felületre ragasztott élénk színű grafika egyediségével vonzza a tekintetet, a kemence szája és a szlogen pedig egyértelműen jelzi a termékek frissességét, csábítja a vevőt a vásárlásra.
Kereskedelmi aspektus A matrica nem a méretével emelkedik ki bolti környezetéből, hanem egy adott, semleges termékkihelyezést alakít át ötletes megjelenésével figyelemfelkeltő eladásösztönző eszközzé, folyamatosan a frissen sült pékáru élményét nyújtva a vásárlóknak.
Eredmények A felmért üzletben a zsemlekiadóba helyezett vizes zsemléből eladott mennyiség 4,5%-kal nőtt júliusban az előző hónaphoz képest.
Kapcsolódó marketingaktivitás Komplex POS kampány került kidolgozásra, mely a Pékáru osztályra irányítja a vásárlók figyelmét és hangsúlyozza a helyben sütött pékáruk folyamatosan biztosított frissességét. A kampány elemei: 3D Pékmester Display; "Egyenesen a kemencéből" Display, Zsemlekiadó matrica, Belógó tábla és Árjelző; "Kemence expressz" tábla és Péklapát árjelző.
Készítette D'ArcyAvenue Kft.
Pöttyös GURU hosztesz promóció eszközök
Felhasznált alapanyagok Alumínium, PVC, karton
Pályamunka rendeltetési célja Az aktivitással legfőbb célunk a Pöttyös márka alá tartozó GURU termék megismertetése és kipróbálása a vásárlókkal. További célként szerepelt, hogy piacvezető márkaként az instore aktivitások tekintetében is egyedi, a hagyományos kóstoltatáson túlmutató, különlegesnek számító megjelenéssel legyünk jelen az áruházakban. A nevezett hoszteszpult, a két megállítótábla és a "golfkocsi" a Pöttyös GURU kóstoltatás hoszteszpromóciós kellékei.
Design és tervezés A hoszteszpult mellett az embernagyságú megállítótáblák a figyelemfelhívás eszközei. Az ATL-kampányban használt reklámfilm mellett az eladáshely szintjén a fenti koncepciót egy jellegzetes key visual használata jellemzi: a félig lebontott csomagolású GURU mellett félig lebontott csomagolásokból egyéb kényeztető vágyak tűnnek elő (pl. svéd ikerpár, frissítő masszázs, pihentető napozás stb.), megtestesítve a vásárlók titkos vágyait.
Vásárló megragadása A hoszteszpultot két darab 170 cm magas megállítótábla emeli ki a környezetből, így jobban felkelti a fogyasztók kíváncsiságát, odavonzza őket. A Pöttyös GURU-t hangsúlyosan megmutatjuk több szögből, így a vásárlók pontos képet kapnak a termékről, tudják, hogy amire számíthatnak, az a Pöttyös márka különleges újdonsága. Az egyes megállítótáblákon a GURU helyett félig "kicsomagolt vágyak" láthatóak, egyértelműbbé téve a "Testet ölt a vágy" szlogent. A "golfkocsi"-val sétáló mobil hosztesz szintén nem mindennapi látvány egy hipermarketben.
Kereskedelmi aspektus Az imázsmegjelenés színvonalas jellege és a kipróbálás felgyorsítása tovább erősíti a vásárlókban az egyes láncokhoz/áruházakhoz való kötődést, visszatérő vásárlást generál. Az értékesítés növekedésére a gyártó által kiképzett, dedikált "GURU hosztesz-csapat" és a kóstoltatással egybekötött, látványos másodlagos kihelyezések jelentenek garanciát. A mozgó kóstoltatást lehetővé tevő "GURU golfkocsi" pedig olyannyira eltér a megszokott promóciós eszközöktől, hogy azonnal odavonzza a fogyasztókat.
Eredmények Csak tavasszal közel 175 000 fő kontaktszám elérése. Mivel az első alkalmat az eredmények szerint több vásárlás is követi, az installáció szerepe a promócióban kulcsfontosságúnak mondható. A kommunikáció megérintette a vásárlókat, hosszasan beszélgettek még róla utána is, sikeresen ismertette a terméket. Összességében a promóció során mind az értékesített termékek száma, mind pedig a kóstolók száma jóval meghaladta a korábbi, más Pöttyös termékek promóciós értékeit. A Pöttyös rekord piaci részesedése a promóciót követően
Kapcsolódó marketingaktivitás A TV reklám hatására nagyon sok érdeklődő volt.
Készítette HD Group Kft és Ékezet Produkciós & Marketing Iroda
Dolmio papír display
Felhasznált alapanyagok Hullámkarton
Pályamunka rendeltetési célja Eladásösztönző eszköz
Design és tervezés Dolmio üvegforma megjelenítése a displayen
Vásárló megragadása Rendkívül látványos formával és valósághű kommunikációs felülettel
Kapcsolódó marketingaktivitás Online aktivitás, TV-szponzoráció
Készítette OSG Form Kft.
Chio Foci VB 2010 Szigetes kihelyezés
Felhasznált alapanyagok - Polisztirol lemezek 2mm, piros színű, anyagábanszínezett - Habosított PVC lemez 10 mm-es, fehér színű - Öntapadós tépőzár - PVC vinyl print (solvent) - PVC lamináló fólia - Hajlított ALU lemezek - M4-es csavarok, színre fújva
Pályamunka rendeltetési célja A 2010-es Foci VB időszakában piacra dobott afrikai jellegű fűszerezésű Chio Chakalaka 175g-os limitált szériás chips népszerűsítése, valamint forgalom generálása egy egyedi, feltűnő installációval. Az új, és egyedi íz mellett a meglévő termékek közül a két legsikeresebb chips (Sajtos és Hagymás-tejfölös; kiszerelés 175g+20%) is részt vett a promócióban megnövelt tartalommal, és egyedi csomagolással.
Design és tervezés A négy raklapból álló szigetes kihelyezést négy promóciós sarokelem, körben pedig raklaptakaró szoknya borította. A raklap négy sarkából egy-egy felülről átívelő felső dekoráció indult az átellenes sarokba. Ezeket úgynevezett hajlított ALU lemezekkel, valamint kétoldalú ragasztóval rögzítettük a kartondobozokhoz. Középen, a két átívelő dekoráció középpontjában csavarokkal rögzítettük a felső elemet. A design minden dekorációs eleme követte a promóció key visual-jét, amely a Foci VB, és Afrika hangulatát idézte elő a fogyasztókban.
Vásárló megragadása A szigetes kihelyezés mérete és magassága odavonzza a vásárlók tekintetét, a limitált szériás kihelyezés pedig a legtöbb esetben kialakítja a vásárlókban a kipróbálás utáni vágyat. Az időzítés, amely kifejezetten a 2010-es Foci VB időszakára tehető, ad egy adekvát fogyasztási alkalmat a termék megvásárlására. Mindezen tényezőket összegezve vártuk a forgalmi növekedést.
Kereskedelmi aspektus A hipermarketekben alkalmazott négy raklapos szigetek dekorálásával a vásárlás helyén újra visszaköszön a promóciós termékekről szóló üzenet a VB időszaka alatt. A vásárló így nagyobb valószínűséggel vásárolja meg a promóciós terméket, főként, ha az látványosan, figyelemfelkeltően, nem kikerülhető módon van elhelyezve az áruház legforgalmasabb pontján, a fő vásárlói útvonal mentén.
Eredmények A chips szegmensben a VB időszakában a Chio 240 bázisponttal növelte értékbeni piacrészét. Az értékesítési eredményeket nézve elmondható, hogy az előző év hasonló időszakát 28%-kal, az idei havi eladások átlagát 40%-kal teljesítette túl a cég. A kereskedelem is pozitívan fogadta a látványosan dekorált, promóciós termékekből álló másodlagos kihelyezéseket, mivel ők eleve készültek erre az időszakra saját tematikájukban. Jelentős forgalmi fellendülést reméltek és tapasztaltak is ebben az időszakban.
Kapcsolódó marketingaktivitás TV kampány, valamint kereskedelmi szaklap megjelenés
Készítette HPS Experience Kft.
Chio Cinema promóció 2010 Szigetes kihelyezés
Felhasznált alapanyagok - ALU cső, natúr kivitelű - Műanyag tábla - Műanyag csavarok - 200g-os műnyomó ofszet nyomással - barna-barna B hullámkarton
Pályamunka rendeltetési célja Cél a Chio Cinema fogyasztói promóció népszerűsítése, az üzenet továbbítása, a fogyasztói promócióban való részvétel erősítése, valamint a kihelyezett termékek forgalmának növelése.
Design és tervezés A felső részre egy csőre hegesztett keret került, amelyre a filmtekercsszerű dekorációs elem rácsavarozható. A raklapot raklaptakaró szoknyával tekerjük körbe, a négy sarkára kerülnek a sarokdekorációs elemek. A design minden része illeszkedik a promóció témájához: Mozizz a Chio Cinema-val - a zacskóban található kóddal-. Filmek ízlés szerint.
Vásárló megragadása A négy raklapos szigetes kihelyezés önmagában is figyelemfelkeltő megjelenés, mindezt a sziget közepén rögzített, filmszalagra hajazó dekoráció tesz még vonzóbbá. Bemutatjuk a promócióban szereplő chipseket, amik egyben a promócióban választható négy filmkategóriát szimbolizálják: akció, vígjáték, romantika, fantasy-mese. A raklaptakaró szoknyán megjelenő szöveg részletezi a Játék üzenetét.
Kereskedelmi aspektus A hipermarketekben alkalmazott négy raklapos szigetek dekorálásával a vásárlás helyén újra visszaköszön az egyéb kommunikációs csatornákon már látott promóciós üzenet. A vásárló így nagyobb valószínűséggel vásárolja meg a promóciós terméket, főként, ha az látványosan, figyelemfelkeltően, nem kikerülhető módon van elhelyezve az áruház legforgalmasabb pontján, a fő vásárlói útvonal mentén.
Eredmények A promóció 2010. szeptember elsején indult, így ennek eredményességéről még nincsenek adatok.
Kapcsolódó marketingaktivitás - TV kampány - Online kampány (promóciós website, Facebook, MyVIP közösségi oldalak) - Kereskedelmi szaklap megjelenések - Egyéb POS anyagok (wobbler, szórólap, plakát, promóciós csíkfólia)
Készítette HPS Experience Kft.

Általános információ

A POP verseny a POPAI Awards nemzeti versenyek sorozatába illeszkedve a POP szakma hazai ismertségének és elismertségének növelését tűzte ki céljául.

A versenybe benevezhet minden Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező POP eszköz tervező, gyártó, kivitelező, ügynökség, szolgáltató, POPAI tagságtól függetlenül. Nevezhető mindenféle POP eszköz, display, installáció mérettől, alapanyagtól, iparágtól függetlenül.

Nevezési határidő 2010. szeptember 1.

Mivel ez az első magyar POPAI Awards, ezért minden POP eszköz nevezhető, a megvalósulás helyétől, idejétől, tényétől és darabszámától függetlenül.

A nevező felelőssége, hogy az általa nevezett POP eszköz tulajdonjogával, liszenszjogával rendelkezik vagy bírja a tulajdonos beleegyezését a nevezést illetően. Amennyiben a nevezett POP eszköz bizonyos részeit más gyártó állította elő, a nevező felelőssége, hogy a beszállító beleegyezését birtokolja. Ugyanazon eszközzel csak 1 nevező pályázhat. Amennyiben más gyártó terméke is beépítésre került, ezt a nevezési lapon fel kell tüntetni.

Harmadik fél által kifogásolt bárminemű jogsérelemért POPAI felelősséget nem vállal, ennek kiküszöbölése nevező felelőssége.

A nevezési lapon feltüntetett információk hitelessége a nevező felelőssége. Amennyiben utólag kiderül, hogy félrevezető, valóságnak nem megfelelő információ került megadásra, a zsűri félrevezetése miatt az odaítélt díj visszavonásra, a nevező kizárásra kerül.

A nevezés beadásával a nevező elfogadja a verseny feltételeit, a zsűri döntését, későbbi reklamációnak helye nincs.

A nevező elfogadja, hogy pályamunkája a verseny promóciós anyagaiban és az Interneten megjelenítésre kerül.

Bármilyen vitás kérdés felmerülése esetén nevező köteles először a verseny kiírójával és szervezőjével egyeztetni, panaszát neki szóban és írásban jelezni.

Minden nevezett kiállításra kerül Tapolcán, a Business Days Konferencia ideje alatt, vagyis 2010. szeptember 29 - október 1. között a Hotel Pelion különtermében valamint a honlapon.

A nevezők vállalják, hogy a tapolcai helyszínre a nevezett pályamunkákat leszállítják és installálják vagy erre POPAI Magyarország Egyesület által dedikált alvállalkozót veszik igénybe.

Díjak

Kategóriánként kerülnek kiválasztásra a győztesek, amennyiben legalább 5 nevezés érkezik egy kategóriába. Ötnél kevesebb nevezés esetén egy másik kategóriába kerülnek átsorolásra a nevezések. Egy abszolút győztest is hirdetünk. A kategória győztesek részt vehetnek Düsseldorfban az Euroshop-on megrendezésre kerülő nemzetközi Global POPAI Awards versenyen, amelyre a nevezési díjat a Magyar POPAI Egyesület fizeti be részükre. Minden további költség (kiszállítás, utazás, szállás stb.) a nyertest terheli.

Eredményhírdetés

2010. novemberében, ünnepélyes keretek között. Helyszín és időpont szervezés alatt.

Elbírálás

A zsűri, közel 300 fő a márkagyártók és kereskedelmi vállalatok vezetői közül. A POP eszközöket anonim módon kiállítva, a formanyomtatványon kitöltött szöveg kíséretében tekintik meg a zsűritagok, és töltik ki a szempontrendszert tartalmazó értékelő lapot a rendezvény első 2 napján, vagyis 2010. szeptember 29-30-án. A Gálavacsora előtt lehull a lepel és kikerülnek a nevező cégek nevei is. Az összesítés számítógépen történik. Az online felületen is megtekinthetők a nevezettek.

Az elbírálás szempontjai

  • Összhatás és hatékonyság
  • Termékhez illeszkedés
  • Technikai koncepció
  • Kivitelezés, gyártás minősége
  • Design és esztétika minősége
  • Eredetiség és innováció
  • Kommunikáció és imidzs

Kategóriák

  • FMCG tartós
  • FMCG nem tartós
  • Non-FMCG tartós
  • Non-FMCG nem tartós

Nevezési díj

POPAI tagok részére: 20 000 Ft, minden további nevezés 10 000 Ft

NEM POPAI tagok részére: 30 000 Ft, minden további nevezés 15 000 Ft

A nevezési lapon megadott számlázási címre kiállított, postai úton elküldött számla ellenében, 8 napos átutalással.

Amennyiben a nevezési díj nem érkezik be 2010 szeptember 10-ig, a nevezést töröljük.

Szállítás

Minden nevezett pályamunkának meg kell érkeznie a zsűrizés helyszínére cím: Hotel Pelion, Tapolca Köztársaság tér 10. 2010. szeptember 28. 12 óráig. A helyszínre szállítás, installálás és elszállítás a nevező felelőssége és kötelessége. Elbontani és elszállítani a pályamunkákat 2010. október 1-én 13 órától -17 óráig kell, ezután a pályamunka megőrzéséért felelősséget vállalni nem tudunk. Külön költségtérítés ellenében POPAI vállalja a helyszínre szállítást, installálást és elszállítást. Amennyiben ez az opció érdekli keresse Csiby Ágnest. Amennyiben a pályamunka nem érkezik adott időre a helyszínre, a nevezést töröljük.

Kapcsolat

Kátai Ildikó, 06 70 327 5103, ikaatait-online.hu

Szponzoráció

Fontos Önnek a magyar „marketing at Retail” terület fejlődése, elismertségének növelése? Szponzorációjával fejezze ki ezt a törekvését! Lehetőség van különdíj felajánlására is például környezetvédelmi, innovációs, iparági legjobb kiválasztására. A részletek ügyében keresse Kátai Ildikót.